Mindent az alkoholról

Az alkohol egy legális drog, amit a törvény szerint csak 18 év fölött lehet vásárolni és fogyasztani. Az alkoholos italokban a függőséget kiváltó anyag maga az alkoholtartalom. Ez egy depresszáns, vagyis nyugtatószer, aminek hatása az elfogyasztott mennyiségtől függően néhány óráig tart.

Az italok alkoholkoncentrációja, vagy alkoholfoka azt jelenti, hogy tömegben mérve hány százaléka alkohol. Egy 10%-os likőr például arra utal, hogy 100 gramm elfogyasztott italból 10 gramm alkohol. A véralkoholszint pedig azt mutatja meg, hogy a vérnek hány ezreléke alkohol, vagyis hogy ezer millilitel (egy liter) vérben hány millilitel alkohol található. 1 ezrelék fölött sokaknál már hányingert okoz, 3-tól eszméletvesztést, 4-től pedig akár halált.

Útravaló Lányoknak | Alkohol - Drog - LoveInfo - Langmár Bettina

Az alkohol hatásai

Az alkohol számos módon hat a testünkre (alapvetően sejtölő méregként). Mivel vízelvonó hatása van, így dehidratál. Értágító hatása miatt hidegben kevésbé fázunk, mert több vér jut a végtagokba. Ám ez csalóka lehet, mert közben a hőleadás is megnő, emiatt növeli a megfázás és a kihűlés kockázatát.

Az idegrendszerre is számos hatása van. A megivástól számított első fél órán belül elkezdjük érezni a hatását, és az első hatás jellemzően egy enyhe szédülés. Feloldja a gátlásokat, rontja az ítélőképességet, torzítja a valóságérzetet, gyengíti a koordinációt (ügyetlen leszel tőle), rontja a reakcióidőt, csökkenti a koncentrálóképességet. Legelőször a szédülés jelentkezik, valamint a gátlások levetkőzése és az ítélőképesség romlása. Gyakori, hogy alkoholos befolyás alatt olyat teszünk, amit józanul sosem tennénk, ezért nagyon megbánjuk (sokszor már másnap).  Az alkohol egyfajta „igazságszérumkén” működik, ugyanis hatására könnyebben kifecsegjük titkainkat („Borban az igazság”). Mindezek miatt hátráltatja a gépjárművezetési képességet, ezért a közlekedésben ún. “zéró tolerancia” vonatkozik az alkoholfogyasztásra, vagyis egyáltalán nem megengedett.

Az alkohol hatását számos tényező befolyásolja, mint pl. az egyén súlya, anyagcseréjének sebessége, az ivászatot megelőzően, valamint a közben elfogyasztott étel mennyisége. Az elfogyasztott ital típusa nem számít, csak a benne lévő alkoholmennyiség. Viszonylag későn kezdjük el érezni a hatását, és jóval gyorsabban tudunk inni, mint vagy amilyen gyorsan a szervezet képes volna lebontani, ezért az alkohol egy nagyon alattomos és veszélyes drog. A „rohamivás” az a jelenség, amikor valaki egy-két óra alatt annyit iszik, hogy teljesen lerészegedik. Nagy mennyiségű alkohol elfogyasztása emlékezetkiesést okozhat, maradandó agysejtpusztulást, de akár halált is.

Az alkoholfogyasztás hosszútávon számos egészségügyi problémát okoz. Tartós fogyasztását leginkább a máj sínyli meg, mivel májnagyobbodást, majd májzsugorodást okoz (májcirrózis), de akár májrákot és egyéb daganatos megbetegedéseket is okozhat. A máj betegségeit jellemzően a megemelkedett májenzimek koncentrációja jelzi a vérben. Ugyanakkor a májcirrózist egyéb tüneteiről is fel lehet ismerni, mint pl. súlyvesztés, krónikus hányinger, hányás, puffadtság, és sárgaság (a bőr és a szem sárgás elszíneződése). De a rendszeres alkoholfogyasztás emellett okozhat sörhasat, hasnyálmirigy-gyulladást, gyomorfekélyt, sőt, impotenciát is.

Útravaló Lányoknak | Alkohol - Drog - LoveInfo - Langmár Bettina

Az alkohol feldolgozása

Fél liter 4%-os sörben, vagy fél deci 40%-os töményalkoholban 20 gramm alkohol van, amit nagyjából három óra alatt dolgozna föl a szervezet. A felnőtt szervezet óránként kb. 7 gramm alkoholt tud feldolgozni. Az alkoholt a máj előbb egy még mérgezőbb, ráadásul rákkeltő anyaggá alakítja (acetaldehid), majd acetáttá, amit később a test többi szövetei széndioxiddá és vízzé bontanak. Az elfogyasztott alkoholnak jórészt ez a sorsa, és kevesebb, mint 10%-a ürül ki légzés során, a vizelettel vagy az izzadsággal, függetlenül attól, hogy mennyit mozgunk.

A másnaposság oka általában a kiszáradás, a szervezet elsavasodása, és az alkohol mérgező bomlástermékei, mint pl. az acetaldehid. Tünetei jellemzően fejfájás, hányinger, fényérzékenység, kimerültség, ingerlékenység, szédülés, rossz közérzet, étvágytalanság, szomjúságérzet, stb.

Útravaló Lányoknak | Alkohol - Drog - LoveInfo - Langmár Bettina

Az alkoholizmusról

Az alkoholfüggőséget más szóval alkoholizmusnak nevezzük. Nem lesz mindenki alkoholista, aki egyszer kipróbálja. Ugyanakkor a fejlődő szervezetre károsabban hat, mint egy felnőttre, ráadásul fiatalon nagyobb a függőség kialakulásának kockázata.

Az alkoholista nem azért részegeskedik, mert erkölcstelen. Mint minden függőség esetén, itt is érvényes, hogy a függő nem képes abbahagyni a szer fogyasztását a negatív következmények ellenére sem (pl. egészségügyi panaszok). Ennek leginkább az az oka, hogy fogyasztása révén boldogsághormonok szabadulnak föl, ám az egyénnek nincs egyéb bevált módszere azok megszerzésére (pl. egészséges, szeretetteljes emberi kapcsolatok). Ám az alkohol fogyasztása is rombolja az emberi kapcsolatokat, emiatt még nehezebb a leszokás.

Az alkoholfüggőségre való hajlamot bizonyos genetikai tényezők is növelik, ugyanakkor sokat számít az, ha valaki nem fogyaszt alkoholt fiatal korban. A fejlődő szervezet ugyanis még ismerkedik a világgal, és ha valaki hamar megtanulja, hogy problémák esetén az alkoholhoz nyúl, akkor erős szokás lesz belőle, és az énkép részévé válik.

Az alkoholizmus figyelmeztető jele lehet az, ha valaki a hétköznapi gondok miatt rögtön az alkoholhoz nyúl („Alkoholba folytom bánatom”), vagy ha elhanyagolja az otthoni teendőit, netán a pénzkereső munkáját. Ez utóbbi miatt akár a munkahelyét is elveszítheti, amivel az egész család anyagi helyzetét veszélye sodorja. További figyelmeztető jel lehet, ha valaki gyakran vitázik az ivással családtagokkal, barátaival, vagy ha kifogásokat keres, hogy miért iszik (pl. születésnap, névnap, ötöst kaptam, megbuktam, stb.). Az is árulkodó jel lehet, ha valakivel gyakran megesik, hogy nem emlékszik, mi történt vele, míg ivott.

Attól, hogy valaki rendszeresen fogyaszt alkoholt, még nem jelenti automatikusan azt, hogy alkoholista. Ha eldönti, hogy attól kezdve nem iszik, de mégsem képes megállni, az viszont erősen arra utal, hogy alkoholfüggő. Mindenesetre a rendszeres alkoholfogyasztás növeli az alkoholfüggőség kialakulásának kockázatát, főleg fiatalkorban.

Útravaló Lányoknak | Alkohol - Drog - LoveInfo - Langmár Bettina

Leszokás

A rendszeres alkoholfogyasztás hirtelen megszakadása súlyos elvonási tüneteket okozhat: erős szorongást, remegést, de akár hallucinációkat is. Attól, hogy valaki már nem iszik (absztinencia), még nem biztos, hogy kigyógyult az alkoholfüggőségből. Ha egész hátralevő életében görcsösen kerüli az alkoholt, mert bármikor visszaszokhat, az azt jelenti, hogy még mindig alkoholista. Csak akkor lehetne elmondani, hogy már nem függő, ha – csakúgy, mint mások – képes arra, hogy alkalmanként iszik, mert jólesik, vagy mert kulturális szokás a valóban különleges alkalmak ünneplésekor, de nem kívánja minden nap.


Források:

https://alcohol.addictionblog.org/how-does-alcohol-work/
https://alcohol.addictionblog.org/how-long-does-alcohol-stay-in-your-system/